Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AJK Program

2014.11.04

 

Arany János Kollégiumi Program ismertetése a 7. és a 6. osztály számára
Időpont: 2014. május 5.
Helyszín: Mórágyi Általános Iskola
Résztvevők: 5 fő 7. osztályos, 12 fő 6. osztályos tanuló, Soós Mária, Kelemen Attila pedagógusok
Szervezők: általános iskola- középiskola átmenet munkacsoport tagjai

dscn1699.jpg

2014. május 5-én meglátogatta iskolánkat Dr. Buri Antalné, a szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiumának, az Arany János Kollégiumi Programjának vezetője, hogy a 6. és 7. osztályos tanulók számára interaktív foglakozást tartson az Arany János tehetséggondozó programról.
A tanulóink érdeklődéssel fogadták az ismertetőt, hiszen még sokuk nem döntött a továbbtanulását illetően. A foglakozás során megtudták, hogy az öt éves program célja, hogy az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú szülők gyermekei szintén lehetőséget kapjanak arra, hogy ők is eredményesen tanulhassanak, akár érettségi bizonyítványt is szerezhessenek, továbbá esélyt kapjanak a felsőfokú tanulmányok megkezdésére.
A programra azok a 8. osztályos tanulók jelentkezhetnek, akik hátrányos helyzetűek és/vagy a szülők iskolai végzettsége legfeljebb nyolc általános, illetve, akiknél ezt indokoltnak tarthatja a családsegítő szakellátás, akik a gyermekjóléti szolgálat javaslata alapján rászorultnak minősülnek. Nagy segítséget nyújthat ez a hátrányos illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulóink számára, hiszen a programban a diákok jelentős anyagi, mentori támogatásban részesülnek. Akár jogosítványt, nyelvvizsgát szerezhetnek, sokszínű szabadidős és kulturális programokban vehetnek részt, kollégiumi ellátást kapnak, továbbá étkezésük, felügyeletük, anyagi és szociális támogatásuk így megoldott. Felzárkóztatásukban, tanulmányaikban, kollégiumi életükben, beilleszkedésükben a kollégium tanárai, szaktanárok, kollégiumi nevelők segítik őket. 
Dr. Buri Antalné kedvesen, a gyermekek életkorának megfelelően, nagy szakmai tapasztalatról tanúságot téve tartotta a foglakozást, amely oldott, jó hangulatban telt.
 

dscn1704.jpg

A gyerekek érdeklődve és bizalommal telve hallgatták a lehetőségeket. Örömmel vettek részt a játékos foglakozáson, kíváncsian nézegették a program életéről hozott fényképeket.
Dr. Buri Antalné felhívta a figyelmünket az AJKP nyílt napjaira, amelyre szeretettel meghívott minket, és amelyre egy későbbi időpontban természetesen elmegyünk.
Továbbá köszönettel tartozunk az Arany János Kollégium vezetőjének, hogy biztosította számunkra a lehetőséget, hogy megismerhessük az Arany János Kollégiumi Programot a TÁMOP keretein belül és így utat találhassunk a szociokulturális hátrányokkal rendelkező tanulóink felzárkóztatására.
 

A mappában található képek előnézete AJK ismertető 2014